|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 32 találat | lapozás: 1-30 | 31-32 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Farkas Antal 2017. október 2.Az érmihályfalvi csoportra emlékeztekIstentiszteleten emlékeztek meg hétfőn este a harmincegy érmihályfalvi elítéltről, majd az emlékezők koszorúkat helyeztek el az 1956-os eseményeket követő koncepciós per helyszínén. Erőt meríthetünk elődeink példájából, hangzott el. A várad-velencei református templomban zajló emlékező istentiszteleten Farkas Antal református lelkipásztor párhuzamot vont a között, amikor pünkösd után a zsidó főpapok megtiltották az apostoloknak, hogy bizonyságot tegyenek Krisztusról, s az 1956-os eseményeket követő időszak között, amikor a hatalom megtiltotta a forradalmároknak, hogy beszéljenek a megtorlásokról. Főpapok, vagy titkosrendőrség – elnyomó hatalom, mely „szájkosarat” próbált az emberekre erőltetni – pedig nincs olyan a nap alatt, ami ki ne derülne. Az apostolok kétféleképpen viszonyulhattak a történtekhez: kétségbeeséssel, az ügy feladásával, visszavonulással – vagy úgy, hogy hittek Isten fiában, az Úr Jézus Krisztusban. Isten előtt nincs lehetetlen dolog, a kérdés, hogy mit tehet ilyenkor a tanítványi sereg? Kompromisszumos megoldást keresnek, vagy megtárgyalják, hogyan hagyhatnák el Jeruzsálemet s hogyan juthatnak el oda, ahol van szólásszabadság és demokrácia? De vajon elmenekülhet-e az ember a saját sorsa elől? – tette fel a kérdést a tiszteletes. Hiszen amit reánk mért Isten, azt hittel kell megharcoljuk, s a tanítványok ott maradtak és szembenéztek a sorsukkal, akárcsak az érmihályfalvi csoport. Isten közbelép! És Isten közbelép! Nem úgy, hogy rettegéssel tölti meg a vallási vezetők szívét, hogy visszavonják a tiltást, hanem egy igét ad a tanítványok seregének. Nem tudjuk, hogy miként, de bizonyosan nem úgy, hogy valaki felnyitotta találomra a Szentírást, hiszen még ki sem volt nyomtatva, s az ige, amit Isten adott nem volt kijelölve a bibliaolvasási kalauzban sem. Az ige, amit kaptak, a 2. sz. zsoltár volt, melyben a szorongatott népet örvendezésre hívja Isten. Az egyház kétezer éves történelmét végigvezeti az üldöztetés és a vértanúság, de ott, ahol Isten gyermekeit üldözik, a második zsoltár hangja szól – máglyán, bitófán, börtönben – vagy a várad-velencei római katolikus kultúrházban is, még ha sokaknak a füle süket is volt ennek meghallására. Isten gyermeke mindig tud nevetni, ha hallja, tapasztalja az ő hatalmas urát és annak hatalmát. Az apostolok azt kérik, Isten bocsásson meg az ellenségeiknek – s a református egyházon belül is gyakran előfordult, hogy az üldözöttek könyörögtek az üldözőikért, a börtönviseltek tudtak imádkozni az ő ellenségeikért is. Amint az apostolok ellenségei is Izrael fiai közül kerültek ki, az érmihályfalvi csoport esetében is az ítéletet magyar bíró mondta ki. Isten őrizzen meg attól, hogy egyház az egyház, magyar a magyar, keresztyén a keresztyén ellen harcoljon – hiszen az egyháznak a bűn és a sátán ellen kell harcolnia. Ellenségeinkért is Vajon miért nem mozdult meg a Föld, vajon most miért nincs lelki, nemzeti ébredés? Egy dolgot kérhetünk: Isten könyörüljön rajtunk, töltse ki ránk is az Ő szent lelkét, hogy tudjunk imádkozni, akár ellenségeinkért is, hogy hirdetni tudjuk Isten igazságát – mondta a lelkipásztor. Az istentiszteletet követően a jelenlévők a várad-velencei római katolikus kultúrházba vonultak, annak a koncepciós pernek a helyszínére, melynek során elítélték az érmihályfalvi csoportot. Itt Cseke Attila szenátor szólt az egybegyűltekhez. Elmondta: az RMDSZ 2008-ban emléktáblát helyezett el az elítéltek tiszteletére, s most tizedik alkalommal gyűlnek össze emlékezni a per helyszínén. Bár nem mindenki tudja, az 1956-os és az azokat követő események nem csak Magyarországhoz kötődnek, Romániában is voltak megmozdulások, főleg az egyetemi városokban, de Érmihályfalván is. Egy ügy kötötte össze a harmincegy fős csoportot, a szabadság utáni vágy, ami mindenkor jelen volt a magyar emberben. A perük kirakatper volt, a harmincegy ember közül hármat halálra ítéltek, kettejüket ki is végezték, a többiek hosszú évekig börtönben sínylődtek. A későbbiekben idézett Tófalvi Zoltán marosvásárhelyi történész könyvéből, melyben részletek és dokumentumok szerepeltek, többek között az is, hogy mit találtak 1957 februárjában Sass Kálmán érmihályfalvi tiszteletes házkutatásakor. Erőt meríthetünk Mint Cseke Attila kihangsúlyozta, fontos, hogy az utókor mindezt ne felejtse el, s megemlékezéseinkkel próbáljunk üzenni a következő nemzedékeknek is, hogy tudják: 56 kapcsán itt is voltak emberek, akik felemelték a szavukat, pedig életükkel, családjuk életével és szabadságukkal játszottak. A ma nemzedékének is vannak kihívásai, s erőt meríthet elődeink példájából. A későbbiekben diákok szavaltak – Juhász Gyula Vértanúink, valamint Kerecseny János Az aradi tizenhárom című verse hangzott el Molnár Boróka és Kelemen Hilda tolmácsolásában. Ezt követően az emlékezők koszorúkat helyeztek el: Cseke Attila szenátor, Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke és Derzsi Ákos szenátor, majd Nyakó József, az érmihályfalvi RMDSZ elnöke, valamint Torda Imre, a várad-szőllősi RMDSZ részéről Széll Gabriella, a várad-velencei RMDSZ nevében pedig Cservák Miklós koszorúzott. A hozzátartozók részéről Székely Albert gyermekei helyezték el a megemlékezés koszorúját, majd Földesy László koszorúzott, Földesy Ilona, azaz Veronika testvér rokona, aki diakonisszaként együtt dolgozott Sass Kálmán tiszteletessel. erdon.ro 2017. december 14.Másodszor adták át az Élő Székelyföld-díjakatKis falvakban lüktet, vért pumpál a mindennapokba, jövőt éltet a szülőföld pulzusa köszönhetően azoknak az embereknek, akik szívügyüknek tekintik, hogy munkájukkal a székelység testi, szellemi gyarapítását szolgálják. Példaértékű életutak elismeréséről szólt az Élő Székelyföld Munkacsoport díjátadója, amelyen id. Szávai Márton énlaki nyugalmazott tanítót és Bancsi-Rigó Istvánt, a Homoródszentmártonban gazdálkodó fiatal agrármérnököt tüntették ki. Nem telt meg zsúfolásig a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncertterme, de szép számban voltak, akik jelenlétükkel megtisztelték az Élő Székelyföld Munkacsoport és Egyesület december 12-i díjátadóját, jelenlétükkel, szavakkal is kifejezték tiszteletüket, mind a díjalapítók, mind pedig az elismerésre érdemesnek talált személyek iránt. Ez a hangulat ünnepi rangra emelte az eseményt, amelynek méltóságot adott az is, hogy munkatársunk, az est házigazdája, forgatókönyvének szerzője, Simó Márton író, újságíró, az Élő Székelyföld Egyesület és annak tevékenységét pártfogoló Munkacsoport vezetője igazán megadta a módját a közel kétórás estnek. Gondoskodott arról, hogy az egybegyűlteknek ne csak friss kalács jusson, ne csupán az ünnepeltek egészségére koccintsanak jófajta házi borral, pálinkával, de hazai földön termett szellemi táplálékot is kapjanak útravalóul. Erről a meghívottak gondoskodtak. Sebestyén Péter plébános, közismertebb nevén Péter páter adventi gondolatait osztotta meg, figyelmeztetve a „kalandvágyból itthon maradottakat”, hogy mindig, de különösen a várakozás időszakában éber, az isteni gondviselést, áldást otthonukba befogadó kapuőrök legyenek. Vetített képekben mutatta be Gyöngyössy János történeti grafikus a székelyderzsi, bögözi, homoródkarácsonyfalvi, gelencei, sepsikilyéni évszázados templomokban feltárt Szent László-freskókat, előadását Magyari Hunor kiváló fotóival illusztrálva. A Székelyföld folyóirat decemberi lapszámát, a Székely Könyvtár sorozat legfrissebb öt kötetét a hamarosan Balassi-karddal „felfegyverkező” Lövétei Lázár László költő, főszerkesztő jóvoltából ismerhették meg a résztvevők. Nem feledkezhetünk meg a hírneves korondi keramikusról, Páll Ágostonról sem, aki különleges ajándékkal, a kemencében aznap „kisült” míves kerámia plakettel lepte meg a kitüntetetteket, és az etédi, illetve énlaki asszonyokról sem, akik székely ruhába öltözve jelentek meg és ajándékukat nótacsokorba kötötték. A jövőnk falun lakik – Mindennél fontosabb, hogy figyeljünk a vidéki élet jelenségeire és segítsünk a falunak, hogy megerősödve tarthasson meg minket. Ennek szellemében dolgozunk és tervezzük a jövőt, többek közt azt, hogy a most szerény, szociális segély összegű díjunkat is valamelyest növelni tudjuk – fogalmazott rövid felvezetőjében az egybegyűlteket üdvözlő Simó Márton. – A falu testi és szellemi táplálékot ad a városnak, az ott élő, dolgozó emberekre való odafigyelés fontos és szükséges – vélekedett Bálint Mózes, az első Élő Székelyföld-díjas, méltatva a Munkacsoport és Egyesület törekvéseit, szellemiségét. A bevezetőt a díjazottak bemutatása követte. A szervezők felkérésére Farkas Antal és Szabó Károly operatőrök rövid, de a lényeget szépen summázó filmes portrét rajzoltak a két díjazottról. Aki egy egész falut tanított Jó volt látni, ahogy a varrottasokkal, szőttesekkel berendezett szobában, fekete-fehér fotográfiákat nézegetve mesélt id. Szávai Márton. Többek közt arról, hogy miért volt szívügye és minden erőfeszítése ellenére miért hiúsult meg az, hogy Énlaka is felkerüljön az UNESCO Világörökség listájára, valamint, hogy jelenleg azon dolgozik, hogy az eddig megjelent közel 70 énlaki tanulmányt, a Pro Énlaka Alapítvány által elindított sorozatot a székely népdal és néptánc témájú munkájával egészítse ki. A tanítóként, a helyi kulturális, civil élet felpezsdítőjeként, a falu épített és szellemi örökségének megőrzőjeként, a honos gyümölcsfajták felleltározója és a kihalásra ítélt genetikai állomány megmentőjeként és továbbéltetőjeként jellemezte id. Szávai Mártont laudációjában P. Buzogány Árpád író, művelődésszervező, a Hargita Megyei Hagyományőrző Forrásközpont munkatársa. Úgy fogalmazott: példaértékű néptanító, akinek élete összefonódott a faluval, amelynek úgy adott rangot, hírnevet, hogy értékeit megmutatta, és hittel, kitartással dolgozott azért, hogy a felnövő nemzedékek ne váljanak gyökértelenekké. – Szávai Márton és kortársainak népszolgálata az erős elkötelezettségből fakadt. Gárdonyi Géza (…) lámpásoknak nevezte őket. Mi tudjuk, hogy vannak köztük fényes csillagok is. Szávai Márton a mi csillagaink közé tartozik – méltatta az Élő Székelyföld életműdíjasát P. Buzogány. Megbecsülni a föld ajándékait 2013-ban döntött úgy, hogy hagyja a kincses Kolozsvárt, hazaköltözik szülőfalujába, Homoródszentmártonba, és saját földjén gazdálkodik. A fiatal agrármérnök, Bancsi-Rigó István a nehezebbik, de ugyanakkor a szebbik utat választotta arra, hogy szakmailag, emberileg kiteljesedjék, mondta laudációjában Nagyálmos Ildikó költő, újságíró. Úgy vélekedett, Bancsi-Rigó, aki a földművelést választotta megélhetési forrásnak, nemcsak elismerést, de csodálatot is érdemel. – Kevesen látják meg a föld szépségét, s még kevesebben tudnak a növények nyelvén beszélgetni. Kétség nem fér hozzá, Bancsi-Rigó István ezen kiváltságosok közé tartozik, hiszen másképp nem választotta volna ezt a megélhetési formát, feladva a sokkal divatosabb és nyilván pénzesebb kertészmérnöki nagyvárosi állását. (…) Alázattal és alapos pontossággal végzi a munkáját az év minden szakában, ő maga hozza be a városi piacra a terményt, mert fontos számára a vásárlókkal, fogyasztókkal való találkozás, kapcsolattartás, visszaigazolás. Az elégedett vásárlók pedig rendszerint visszajárnak hozzá és bizonyságot tesznek arról, hogy fáradságos munkája nem volt hiábavaló – hangzott el a méltatásban. A díjak átadását követően Szőcs László és Jakab Attila, Etéd és Homoródszentmárton község polgármestere szintén rövid köszöntőt mondott. Az Élő Székelyföld-díj átadásának második kiadását kötetlen, jó hangulatú beszélgetés zárta. Lázár Emese / Hargita Népe (Csíkszereda) lapozás: 1-30 | 31-32
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
